Egy évvel ezelőtt Bagotáig mentünk Húsvétkor. Ez volt az első hosszú túránk. A felüljáróhoz érve cseperegni kezdett az eső. Elővettük a hátizsákokból az esővédőt, és úgy gyalogoltunk tovább. Bagotán megálltunk a buszmegálló előtt, és belakmároztunk a húsvéti süteményekből. Mikor haza értünk nagyon fájt a lábunk, és nagyon büszkék voltunk magunkra, hogy 5 óra alatt 18 km-t sétáltunk.

Szeretek vissza gondolni, a tavalyi túrázásokra, vagyis az érzésre, ami átjárta egész lényünket az izgalmas készülődésben. Az idén valahogy nyugodtabbak vagyunk. Talán azért, mert munka után levezetés képen 18 km-t minden további készülődés nélkül megcsinálunk, akár bő 3 óra alatt. Bizony ennyit volt képes fejlődni a testünk. Meg azért is, mert most hazai tájakon járunk majd. Szeretjük a Görbeháza környéki mezőket, termőföldeket, erdőket, fasorokat. ( A nyárfát nem annyira virágzás idején.) Úgy tűnhet, hogy unalmas naponta ugyanazt a tájat szemlélni. De nem az. A környezetünk naponta változik, és a fényviszonyok is más- más megvilágításba helyezik. Szeretjük az árokparton megbúvó tavaszi virágokat, a virágzó gyümölcsfákat, bokrokat, a vidáman trillázó madarakat, a riadtan elfutó nyuszikat, és őzeket. Jó érzés találkozni a kerékpárosokkal, futókkal, mezőgazdászokkal, akik a bagotai úton edzenek, vagy földjeikre sietnek. Már senki nem néz ránk furcsán, megszokták a „túrázós lányok” csapatát. Sajnos nem tudunk minden alkalommal négyen menni. Hágen Jutka, és én vagyunk az állandó csapat. Jutka 10 kg fogyást tervezett el az idén. Jelentem: teljesítette! Hihetetlen akarattal nem csak sétál, de kerékpározik, és fut is. Ezenkívül számolja a kalóriákat a Kalóriabázis segítségével. Ő már nem méterekért, hanem kalóriaégetésért sétál. Meg persze, azért is, mert megszerettük, és az életünk részévé vált a túrázás.

Nagypénteken végre négyesben róttuk a kilométereket. Gyönyörű idő volt. Az autópálya szerviz útján gyalogoltunk a Bágyi erdő felé. Andorkó Mariska elővett két doboz alkoholmentes sört, és megkínált bennünket. Még műanyag poharakról is gondoskodott. Egész úton a mozgás kilókra gyakorolt hatásáról beszélgettünk. Mariska házat vett magának, amit most újíttat fel. Pénteken nála gyülekeztünk, és megnéztük, hogy haladnak a festők. Mariska új szomszédja Pelyhe Imike is ott volt. (Imike legalább ötvenöt éves fiúcska.) Imikének az volt a legfontosabb, hogy kaphat-e egy kis kupica pálinkát. Mariska természetesen megkínálta. Jutka bolondozott vele, hogy jó lesz Marisnak Imike. Mariska így válaszolt: „Tűzoltásra moslékos veder is jó!”  Ezen jót nevettünk. Akkor még nem gondoltuk, hogy vasárnap tűz lesz Forgács Zsoltiéknál, és bizony mindenre szükség lesz az oltásnál. (Szerencsére nem lett nagy baj. A széna tároló égett le, és egy kis rész a melléképületből.)

Húsvét hétfőjén úgy döntöttünk, hogy a Csegei utcán gyalogolunk a Balázs telki iskola felé. Megakartuk látogatni a tavaly megtalált Üvegtigrist. Amikor elindultunk láttuk, hogy elég fekete felhők gyülekeznek az égbolton. A „caminos” csajok nem ijedősek, és egyébként is a Föld napja volt, ezért nekivágtunk az útnak. ( Egy évvel ezelőtt 29 km-t gyalogoltunk ezen a napon.)

-          Azt hallottam- szólt Hágen Jutka- hogy aki nagy pénteken mos,abba belecsap a villám.

-          Na, ez nagyon jó!- mondtam én - Mert én minden nap mostam a tavaszi szünetben.

Már láttuk is, ahogy a távolban cikáztak a villámok. Nem mondhatnám, hogy annyira nyugodt lettem. A falu végét jelző tábláig jutottunk, és elkezdett szakadni az eső. Befutottunk Szabó Jutkához, és az ő előtetője alatt vártuk, hogy csillapodjon az eső. Jutka is kijött hozzánk, és együtt falatoztuk a húsvéti pogácsát, és linzert. Egy bő negyed óra múlva megjött Tomi a Jutka fia, és ha már ott álltunk megöntözött bennünket. Tomi hagyománytisztelő fiú. Elmesélte, hogy mivel szeret főzni pár kiló felszaladt rá németországi munkahelyén. Ezért vett egy jó futó cipőt, és „már egyszer is futott”. Az eső csendesedett, és elindultunk a jól bevált bagotai úton. Nánás felé veszélyesnek tűnt a felhők, és a villámok miatt. 18 km-t gyalogoltunk. A Szabó Bandi tanyája felé mentünk. Bandi, és Urbán Peti kinn álltak a tanya kapujába, és hívtak, hogy menjünk be, de mi elutasítottuk. Nem sétáltunk még le annyi kalóriát, mint amit már eddig megettünk. Amikor letértünk a bagotai útról Andorkó Mariska elővette az alkoholmentes sört, és a töltött fasírtot, abból eszegettünk. Jutka fotózott, majd lemerült a telefonja. Majd fotóztam én, és az enyém is lemerült.

-          Na, tessék, kell nektek Iphone. Itt az én olcsó telefonom, ez még bírja!- mondta Maris.

-          Jól van Mariska!- szólt Jutka- Csak vigyázzál, hogy legalább egy telefonunk maradjon, ha elkap minket az eső.

Az eső hazafelé néhányszor elkapott minket, de nem hívtunk segítséget, pedig a Mariska telefonja még működött.

Április 24-én, szerdán délután Berkes Marikával, és Jutkával újra végig gyalogoltuk a Húsvét hétfői távot. Mariska nem tudott jönni, mert új ablakokat szereltek a házába. Jutka elhozta a fényképező gépét, hogy szép természet fotókat tudjon készíteni. Rájöttünk, hogy az őzek nem jó fotó alanyok, mert állandóan elfutottak előlünk. Nosztalgiáztunk. Sokat meséltünk Marikának a spanyol caminóról. Sok apró részlet még csak most idéződik fel bennünk. Eszünkbe jutottak a gyógyító kövek, és nagyokat nevettünk. Maris megkérdezte: - Megkaptátok az úttól, azt, amiért elmentetek?

Sokkal többet!- válaszoltam én. Már nagyon várjuk a következő utat.